Néhány gondolat ufóügyben



A 80-as évek végén puszta kíváncsiságból felkerestem egy idős embert, akiről az a hír járta, hogy otthonában többször is találkozott fura kis alakokkal. Szerencsémre - netán szerencsétlenségemre - egy rendkívül hitelesnek tűnő történetet hallgathattam végig. Az idős ember remegő kézzel cigarettáról cigarettára gyújtott, és többször elcsuklott a hangja, mikor felidézte a történteket. Akkor még kellő tapasztalatok hiányában, talán csak ösztönszerű megérzéssel, de rádöbbentem arra, hogy ez az egész ufó-őrület mégis igaz lehet! Azóta nincs megállás.

Ma már 10 év tapasztalata és több száz órás leforgatott videoanyaggal a hátam mögött nyugodtan ki merem jelenteni, hogy nem hiszek az ufókban! Nekem szilárd meggyőződésem az ufók létezése!!! A hiteles szemtanúk arról is meggyőztek, hogy országunkban rendszeresen zajlanak ilyen jelenségek.

Az idegen civilizáció küldöttei nem kirándulni járnak a földünkre, és nem is jótékony manók. Biztos vagyok benne, hogy egy szigorúan szabályozott program részesévé váltunk, és ezt a programot nem az ember írta.

Csak reménykedhetünk benne, hogy az emberiség számára is pozitív a tevékenységük. Nyílt kapcsolatfelvételnek pedig nem látom értelmét. Nem vagyunk a fejlettség olyan szintjén, hogy ezt érdemes lenne meglépniük. Arról nem is beszélve, hogy ha valamilyen szinten felhasználják a Föld élővilágát, köztük az embert is, akkor az Ő szempontjukból sokkal biztonságosabb, ha a háttérben maradnak.

Kívülről nézve a Föld legkártékonyabb és legveszélyesebb élőlénye az ember. Csak addig lehetnek biztonságban (hiszen nekünk nem újabb lakókra van szükségünk, hanem a tudásukra), amíg meg nem ismerjük őket. Addig is marad a macska-egér játék, de lehet, hogy egyszer még az ufók az



2001 november hó  

Sós Tibor
A Magyar Ufókutató Szövetség elnöke
06/20 34-63-901




 
  Telefon/Forró drót: 359-1964
E-mail cím: ufoszov@excite.com
  Levál cím: 6771 Szeged-Szőreg, Pf: 6
  Honlap: ufoszov.tripod.com
 

  Last updated: 12/30/2001